Rendszeres szociális segély
 

Ügyleírás:

A hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás

Szükséges okiratok:

Az ügyintézéshez kérelmező személyi igazolványa, lakcímnyílvántartó kártyája és a TAJ kártya, bemutatása szükséges.
 kérelem mellékleteként szereplő vagyonnyilatkozat,
a közös háztartásban élő gyermekek esetében, ha a tankötelezett korhatárt már betöltötték, a tanulói, hallgatói jogviszony fennállásáról szóló igazolás,
a tartósan beteg, illetve a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- vagy más fogyatékos állapotot igazoló irat,
egészségkárosodott személy esetében az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői  Intézet szakértőii bizottságának a munkaképesség legalább 67%-os mértékű csökkenéséről,illetve a legalább 50%-os mértékű egészségkárosodásról készült szakvéleménye, vagy
a Magyar Államkincstár illetékes Területi Igazgatóságának igazolása arról, hogy a kérelmező vakok személyi járadékában, illetve fogyatékossági támogatásban részesül,

a Munkaügyi Központ igazolása a munkanélküli járadék, illetve álláskeresési járadék, álláskeresési segély folyósítása időtartamának lejártáról, valamint arról, hogy a nem foglalkoztatott személy álláskeresését ösztönző juttatásban nem részesül vagy,

a Munkaügyi Központ igazolását arról, hogy az álláskeresési támogatásra való jogosultsága nem áll fenn, továbbá a munkaviszonyban töltött azon napjainak számáról, amelyeket az álláskeresési támogatás megállapításánál figyelembe kell venni,

a Munkaügyi Központ igazolása az együttműködés teljesítéséről,
a fent említett ellátások megszüntetéséről szóló határozat,
az iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló irat másolatát.

Ügyintézés helye, elérhetősége

és rendje:

Bükkszenterzsébet Község Polgármesteri Hivatala

Telefon: 06/36/567-016, 06/36/367-074

E-mail: igazgatas@berzsebet.t-online.hu

Ügyfélfogadás:

Hétfő: 8,00 - 16,00 h 
Kedd, 8.00 - 12.00
Szerda:   nincs

Csütörtök 8,00  - 16,00 h.
Péntek: 8,00 - 12,00-ig

Ügyintézés határideje és díja


22 nap, egy alkalommal meghosszabbítható 
költség és illetékmentes

Kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok, útmutatók


Az ügyintézés kezdeményezhető formanyomtatványon:

Rendszeres szociális segély kérelem nyomtatvány letölthető innen

Az alkalmazott jogszabályok:

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993.évi III. törvény
a  pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló 30/2007.(VI.28.)  rendelet.
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006.(III.27.) Korm. rendelet
egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól szóló 62/2006.(III.27.) Korm. rendelet,
a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről 85/207.(IV.25.)Korm.rendelet

Egyéb fontos tudnivalók


A./ AKTÍV KORÚ EGÉSZSÉGKÁROSODOTTAK RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYE

Jogosultság feltételei: 

- munkaképességét legalább 67 %-ban elvesztette, illetve 50 %-os mértékű összegészségkárosodást szenvedett, vagy vakok személyi járadékában részesül,

- fogyatékossági támogatásban részesül, feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosítható.
Akkor nem biztosított a megélhetés, ha a családnak az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem, nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 90 %- át, 2009. évben 25.650.- Ft-ot, és vagyona nincs.

Az ellátás összege:  egyedülálló esetében : 2009.-évben 25.650.- Ft/hó,  családok esetében egyénenként eltérő összegű.

B./ AKTÍV KORÚ NEM FOGLALKOZTATOTTAK RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYE

Jogosultság feltételei:
d) akinek esetében a munkanélküli-járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) folyósítási időtartama lejárt, vagy

e) akinek esetében az álláskeresési támogatás folyósítását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően az Flt. alapján álláskeresési támogatásra nem szerez jogosultságot, vagy

f) aki az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel legalább egy év időtartamig együttműködött, vagy

g) akinek esetében az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása a Tny. 52. §-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervvel legalább három hónapig együttműködött,

feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított, és keresőtevékenységet - ide nem értve a közfoglalkoztatást és az alkalmi munkavállalói könyvvel végzett munkát - nem folytat.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában akkor nem biztosított a megélhetés, ha a családnak az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 90%-át és vagyona nincs.


feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosítható.
Akkor nem biztosított a megélhetés, ha a családnak az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem, nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 90 %-át, 2009. évben 25.650.- Ft-ot, és vagyona nincs.

Az ellátás összege nem foglalkoztatottak esetén: egyedülálló esetében : 2009-évben 28.500.- Ft/hó,